Úrhida látnivalói

Katolikus templom

Cím Úrhida Templom u. 47.132799 N, 18.335519 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Úrhida legjelentősebb épülete kétségkívül az 1930. szeptember 14-dikén, dr. Pottondy Imre székesfehérvári kanonok által felszentelt Rk. Plébánia templom. A falu centrumában felépített Nagyboldog asszony tiszteletére felszentelt templom építésének gondolata a szőlőhegyi kápolna lebontása idején, 1914-ben fogalmazódott meg a hívőkben.

Az építkezés költségeit a hívek adományaiból és állami segélyből teremtették elő. Különböző nehézségek folytán azonban csak 1930. közepére készült el az új templom. Jellemző, hogy ennek költségeit jóval később is nyögte az egyházközség. Még 1933-ban is 5086 pengő tartozása volt az építkezésből kifolyólag, és később is segélyekért kellett folyamodni azért, hogy a tartozást kiegyenlíthessék.

Úrhida katolikus egyháza Sárpentele filiája volt 1817. és 1946 között, az egyházi anyakönyvvezetés is Pentelén történt, ám ugyanezek az adatok a szabadbattyáni plébániai anyakönyvekbe is bekerültek. 1946-tól önálló plébánia hivatallá tették az úrhidai egyházat. Ekkortól Visy Rafael, Rónai János, Vajk Gyula, Kovács Jenő és Németh Ferenc voltak plébánosai. A plébánia mellett római katolikus felekezeti iskola is működött a 19. század második felétől.

A templom főoltárán egy Mária mennybevitelét ábrázoló festmény látható, magát a templomot pedig Szent István, Szent Imre, Szent József, Szent Antal, és egy Jézus Szíve szobor díszíti.
Katolikus templom, Úrhida