Telekgerendás látnivalói

Evangélikus templom

Cím Telekgerendás Dózsa György u. 46.657539 N, 20.953444 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
1992. szeptember 20-án valósult meg a község lakosainak álma. Akkorra készült el Benedicty Gyula békéscsabai építészmérnök tervei alapján az új templom, s később a hozzá kapcsolódó gyülekezeti ház.

Isten csodája, hogy megépült az igen szép templom. 1989 tavaszán a községi tanács elhatározta, hogy a lakosok óhaját teljesítve térítésmenetesen telket bocsát az evangélikus egyház rendelkezésére templomépítés céljából. Ez a döntés osztatlan örömet szerzett a település lakosainak körében. A terv elkészítését és jóváhagyását követően hamarosan elkez- dődött a falu a település központjában fekvő szép telken. Az alapkő-letételi istentiszteleten 11 gyermek, a templom felszentelésekor pedig 38 személy részesült a szent keresztségben.

A felszentelést D. dr. Harmati Béla püspök végezte Mózes Árpád kolozsvári püspök, Táborszky László esperes-püspökhelyettes, valamint a békéscsabai lelkészek közreműködésével, a környező gyülekezetek lelkészeinek és a hívek nagy sokaságának jelenlétében.
Evangélikus templom, Telekgerendás