Tass látnivalói

Római katolikus templom

Cím Tass Munkácsy u. 25. 47.014573 N, 19.030596 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A központtól távolabb, az Egecsei körút mellett – ami korábban a falu szélét is kijelölte – áll a római katolikus templom. Ugyan a mohácsi vész utáni reformációval a katolikus egyház megszűnt a településen, a 18. század végén újból letelepedtek itt római katolikus vallásúak.

A 19. század első felére mind Tass, mind a szomszédos Kunszentmiklós katolikus lakosságágának száma jelentősen megemelkedett, a püspökség pedig templom és iskola építését kezdeményezte. A község vezetése megvásárolt egy - korábban a Földváry család birtokában álló - földterületet, majd azt a templomépítésre az egyház tulajdonába adta.

A templom és az iskola 1822- re épült meg, ez utóbbi működését 1919-ben átvette az állam. A műemléki védettség alatt álló klasszicista templom egyhajós, egyenes szentélyzáródású, északi homlokzatú tornyos épület, félköríves sekrestyével.

A bejárati oldalon karzat található. Barokk oltárképe a Háromkirályok imádását ábrázolja, Spielberger János munkája, amit a templom alapításakor a kalocsai érsekség ajándékozott az egyházközségnek.

A templom ma a Háromkirályok nevét viseli. A templomkertben kőkereszt található, amelyet 1925-ben emeltek. Keleti végénél áll a plébánia épülete, amely szintén a 19. században épült.
Római katolikus templom, Tass