Szekszárd látnivalói

Wosinsky Mór Múzeum

Cím Szekszárd Szent István tér 26. 46.348288 N, 18.707298 E
Kapcsolat Telefon: 74/316-222
A múzeumot Wosinsky Mór alapította, az ő nevét viseli ma az intézmény. Wosinsky tanulmányainak befejezése után katolikus papként több Tolna megyei településen működött. Lengyel község jelentős fordulópont volt életében, mert itt bukkant az ún. „török sáncon” egy olyan hétezer éves neolitikus kultúra nyomaira, melyet azóta a régészeti szakirodalom a “lengyeli kultúra” elnevezéssel tart számon. Kutatásainak fő támogatója a helyi földbirtokos, gróf Apponyi Sándor volt.

Wosinsky Mór számos hazai és külföldi expedíciója során olyan nagy értékű, elsősorban régészeti anyagot gyűjtött össze, melynek elhelyezését már nem tudta megoldani. Ekkor határozta el Apponyival együtt, hogy megalapítja Tolnavármegye múzeumát. Az első kiállítás a millennium évében, 1896-ban nyílt meg az akkor megépült szekszárdi főgimnázium néhány termében. Ahogy azonban a termek folyamatosan átvették rendeltetésüknek megfelelő funkciójukat, egyre sürgetőbbé vált egy önálló múzeum létrehozása. Wosinsky a kor már ismert, neves építészeit, Herzog Fülöpöt és Schickedanz Albertet kérte fel a múzeum épületének megtervezésére, akik nevéhez már olyan épületek tervezése fűződött, mint a budapesti Szépművészeti Múzeum vagy a Műcsarnok. Wosinsky áldozatos munkájának köszönhetően 1902-ben végre megnyithatta kapuit az impozáns neoreneszánsz stílusú múzeumpalota, melynek érdekessége, hogy a megyei múzeumok közül az egyetlen olyan épület, amely eredetileg is múzeumi célokra épült.

Az intézményben jelenleg négy állandó kiállítás várja a látogatókat. A földszinti régészeti kiállítás az őskortól a kora Árpád-korig mutatja be Tolna megye történetét. Az emeleten a Megelevenedett képek – egy kisváros a századfordulón címet viselő helytörténeti kiállítás kapott helyet. A tárlaton jelképes sétával Szekszárd kelet-nyugati irányú tengelyén haladhatunk végig, olyan nevezetességek, épületek, műemlékek között, melyeket annak idején a városunkba látogatók is megcsodálhattak. Szintén itt, az emeleten tekinthető meg új, állandó kiállításunk is.

A régész, múzeumalapító igazgató, bibliofil tudós pap munkásságának állít emléket a múzeum előtt elhelyezett bronz mellszobor, amely Farkas Pál szobrászművész munkája. Az alkotást nagyméretű római oltárkövek veszik körül, melyek a Szekszárdtól mintegy 50 km-re lévő Bölcske község határából, a Duna medréből kerültek elő.

Nyitva tartás:
Hétfő kivételével naponta 10-17 óráig.
Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd