Dóm - Fogadalmi templom
Cím
Szeged
Dóm tér
46.249064 N, 20.148687 E

Kapcsolat
Telefon: 62/420-157
E-mail nincs megadva
 
 
1879 tavaszán a nagy árvíz a földdel tette egyenlővé Szeged városát: a házak 95%-a elpusztult. A következő év őszén a város elöljárói a polgárság nevében ünnepélyes fogadalmat tettek: hatalmas templomot emelnek Szűz Mária tiszteletére, ha a város újra felépül. A fogadalom teljesítésére azonban több mint három évtizedet kellett várni. Az eredeti terveket Schulek Frigyes készítette, forráshiány miatt azonban az igen ambiciózus terveket egyszerűsíteni kellett, így a Dóm építését a Foerk Ernő-féle tervek alapján kezdték el 1913-ban. A Dóm helyén korábban a Szent Demeter templom állt. A régi templomot 1913-ban kezdték el bontani, ekkor bukkantak rá véletlenül - a torony egyik falába befalazva - egy gótikus toronyra. A Dömötör toronyról időközben kiderült, hogy alapfalai a 12-13. századból származnak, tehát ez a torony Szeged városának legrégebbi műemléke; ma is látható a város felőli torony előtt a Dóm téren. 1914. június 21-én történt meg az ünnepélyes alapkőletétel, ám egy hónappal később a világháború miatt néhány évre leállt az építkezés. A tornyok alsó harmadánál látható márványsáv ezt örökíti meg a Szózat szavaival: "Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért 1914-18". A háborút követően csak 1923-ban folytatódhattak tovább az építési munkálatok. Az ünnepélyes templomszentelésre 1930. október 24-én került sor, a Csanádi Egyházmegye alapításának 900. évfordulóján.
Szerkesztőségi ajánlat
Miskahuszár - A világ legnagyobb huszár szobra
Pákozd
Új magyar turisztikai látványosság a maga nemében egyedülálló alkotás
Füzér Vára
Füzér
A Füzéri Várhegy 2008-ban elnyerte Magyarország természeti csodája címet

Almásy-kastély
Gyula
A 21. századi interaktív technika segítségével a felfedezés élményét kínálja a kiállítás a látogatónak

Kiemelt szállás ajánlatok
Kőkapu Vadászkastély és Hotel
Nagyhuta
Ha szeretnék kipihenni a hétköznapok fáradalmait, a város zaját, válasszák a Zempléni-hegység szívében, nyugodt, csendes helyen található Kőkapu Vadászkastély és Hotelt.
Szarvas Panzió
Erdőbénye
Gyalogtúrák, kerékpáros utak történelmi várak, halban és vadban gazdag vizek és erdők, borturizmus, kulturális és gasztronómiai rendezvények kínálnak sokszínű programot az idelátogatóknak.
Kata Apartman Vendégszállás
Jászberény
A szállás cégeknek, magánszemélyeknek, kirándulni, pihenni vágyóknak rövid hétvégére, akár 1-éjszakára is rendelkezésre áll.