Solymári vár
Cím
Solymár

47.592578 N, 18.949482 E
Kapcsolat
Nincs megadva
A solymári vár első tulajdonosa vélhetően Csáktornyai Lackfi István nádor volt, aki a 14. század második felében jutott a birtokhoz, és a század végén építtette meg a kis alapterületű főúri kővárat. A várépítés célját sajnos nem tudjuk, csak elképzeléseink vannak róla. Nincs kizárva azonban, hogy egy korábbi birtokos, Drugeth Vilmos nádor akár már előtte megkezdte a vár építését, melyet a Lackfiak csak befejeztek. A vár ezt követően hozzávetőlegesen 200 éven keresztül a pilisi táj ezen részének egyik meghatározó építménye volt. Falai pihenést, örömöt és biztonságot nyújtottak királyoknak és főúri méltóságoknak egyaránt. Kedveltségének fokmérője leginkább II. Ulászló ránk maradt leveléből világlik ki, amiben azt ecseteli, hogy mennyire jó, amikor itt a vadászatban kipihenheti világi fáradtságait.
Királynéi várként sokáig szolgálta a méltóságok kényelmét úgy, hogy Visegrád és Buda közt csupán ez a méreteiben nem túl jelentős erősség állt. Ebből is látható, hogy várunk leginkább reprezentatív célokat szolgált, szimbólumként büszkélkedhetett vele éppen aktuális birtokosa, de politikai illetve taktikai tényezőnek sem volt elhanyagolandó, itt a királyi székhely közelében. Mindemellett tény, hogy a néha felbukkanó elit szórványos látogatásain kívül legföljebb várnagyok és a királyi familiárisok lakhattak benne.

Régészeti ásatások nyomán a palota egyik elüszkösödött, megégett födémgerendájának maradványai kerültek elő, ami arra enged következtetni, hogy a vár vesztét lángok okozták. Hogy mikor, és milyen körülények között történhetett ez az esemény, sajnos nem tudjuk. A pusztulás mikéntjére éppen az információhiány miatt számos variáns létezik. Annyit viszont valószínűsíthetünk, hogy 1541-ben, vagyis Buda bevételét követően török csapatok járták végig a buda környéki falvakat, és már ennek hírére sok falu elnéptelenedett. Egyesek azt vélelmezik, hogy a solymári vár még a törökök megérkezése előtt kiürült, a veszedelem hírére a falu lakossága azonnal elmenekült, csakúgy mint a várat védő maroknyi őrség. Így a várat végül maga a budai várnagy gyújtatta fel, hogy ne kerülhessen épségben a török kezére. Sokan gyanakszanak arra, hogy a vár pusztulását kisebb csetepaté okozta, amiben a török ostromlók gyújtották fel a palotát és a várat. Az biztos, hogy 1571-ben már oszmán kézen volt az egész környék, csakúgy mint az egykori solymári vár.

A törökök nem tartották stratégiailag jó helyen lévőnek a solymári várat. Ez abból is látszik, hogy romjait nem újították fel, nem alakították át újabb erősséggé. A solymári vár üszkös gerendái idővel elkorhadtak, sok évtizeden keresztül az enyészeté lettek a csupasz kőfalak. Bár pusztaként jegyzik 150 éven keresztül Solymárt, nem biztos, hogy teljesen néptelen volt. Elképzelhető, hogy a környéken letelepedett hódító oszmán birtokosok, mezőgazdasági célokra, raktározásra használták fel a vár maradványait.
Miután megszűnt a 150 éves török megszállás, elkezdődhetett az új élet megteremtése. Először szerb telepesek jelentek meg, akik hozzáláttak az itt talált középkori maradványok feldolgozásához, azonban ezt a munkát végül az 1700-as évek elejétől több hullámban ideérkező bajor, baden-württembergi és frankföldi német telepesek fejezték be. A vár falait építőanyagként, a várhegyet pedig kőbányaként használták új otthonaik megteremtéséhez. Az 1800-as évek elején még állhattak a vár bizonyos falrészei, de 1875-re már biztosan kitermelték az összes elérhető "alkatrészét".

Jablonkay István és mások az 1980-as évektől többször is tettek kísérletet a munkák folytatására és a romok pusztulásának megállítására, ez azonban sokáig nem járt sikerrel. A rendszerváltás utáni évek pályázati lehetőségeit kihasználva ugyan a nagyközség 2000-ben már lehetőséget kapott bizonyos védőfalazatok elkészítésére, de ezek kivitelezése inkább kárral, mint haszonnal járt - többek között munkagéppel elhordták az északi hegyperem őskori rétegeinek egy részét. Gondos előkészítést követően azután 2005-ben már sikerrel járt egy jóval nagyobb léptékű, a várdomb egész területét nem csupán rendezni, de hasznosítani kívánó projekt.
A tervezőépítész alapvetően az elpusztult vár megjelenítésére, az egykori összefüggések érzékeltetésére törekedett - úgy a tájban, a Pilis-völgy jellegzetes ipari környezetében, mint a várdombon magán. A kiszedett, elbontott várfalat körben mellvédmagasságig visszafalaztatta - sajnos erre a dél- és északkeleti részen az első lépésben anyagiak hiányában még nem volt mód - csupán nyugaton, a falu felé emelte meg jelentősebben. Ez a rész mintegy ellensúlyát képezi az erősség leglátványosabb elemének, a négyzetes toronycsonkra épített, faszerkezetű kilátónak. Ez utóbbi formájával ugyan nem annyira a középkori erősségekre, mint inkább a római őrtornyokra utal, de célja nem is az elmúlt idők felidézése volt, hanem az, hogy általa az erősség visszakerüljön a tájba - s nem utolsósorban, hogy az ide látogató a toronyból e táj élményében részesüljön.