Sarkad látnivalói

Református templom

Cím Sarkad Templom tér 46.743698 N, 21.383195 E
A hajdani középkori templom helyén épült fel a mai belvárosi református templom 1700 körül, mely 1866-ban leégett, de két évvel később újjáépítették.

1866. május 1-én 73 házzal együtt leégett a fatorony. Az 1867-68. évi újjáépítés mestere Veres Károly nagyszalontai építész és Csaba János. „A torony a linzi templom tornyának mása. Terveiért a torony építésének idején az atyafiak Linzbe szekereztek, hogy az ott katonáskodó sarkadiak által feldicsért linzi templomtorony mintájára építsék meg a sarkadi templomtornyot. A tervrajzokat megkapták és így építették fel a nyolc fiatornyos templomtornyot.” 1880-ban elpusztult a linzi torony, és a sarkadiak mai napig igen büszkék arra, hogy ilyen torony nincs több a világon.

A kelet-nyugati tengelyű templom 52 méter magas, nyugati homlokzati toronnyal büszkélkedik, melyben három harang lakik.

A főbejárat a torony alatti egyenes záródású kapun át vezet be. A kapu fölött ovál ablak, fentebb félkörív zaródású harangház ablakok, továbbá törtvonalú szemöldökpárkány és copf koszorús füzérdíszek láthatóak. A falsarkok előtt pilaszterek futnak fel a toronytörzset lezáró órapárkányig, melyben elektromos óra található.

A toronysisak két szintjén négy-négy fiatorony áll. A főhomlokzat két oldalán alul félköríves, fölötte félkörív záródású ablakok vannak tükörben. A sarkított toronytörzset és a hajót törtvonalú oromfal köti össze, szélein lévő posztamensen egy-egy kődísszel. Az oldalhomlokzat ablakai és párkányai hasonlóak a főhomlokzatiak kialakításához. A déli oldal közepén bejárati oldalcsarnok található. A hajó keleti vége egyenes záródású, melynek lezárása megegyezik az oldalhomlokzatéval, fent pedig háromszög záródású oromfala van két vakablakkal, középen egyenes záródású ablakkal, közöttük alacsony lizénákkal.

A 14×40 méteres belső térben sík, vakolt mennyezet, két nagyméretű fa karzat és 1200 ülőhely van. A szószéket a koronával és a Mózes-székkel együtt Czigler György pesti asztalosmester készítette 1869-ben. A Mózes-székkel egybeépített szószék rejtett feljáróval készült, díszesen aranyozott, a koronán pelikán áll. A padok 1880-ban készültek.

A templom keleti végéhez 1968-ban gyülekezeti termet építettek.
Református templom, Sarkad