Ságvár látnivalói

Református templom

Cím Ságvár Petőfi u. 31. 46.834922 N, 18.104250 E
Kapcsolat Telefon: 84/380-027 Web: www.facebook.com
A reformáció óta az ismert feljegyzések szerint ez a templom a reformátusok negyedik temploma. A „Pesti Komisszió” (1721) alapján Ságváron szabad volt a reformátusoknak istentiszteletet tartani, templomot építeni. Ez a templom 1811-1815-ig épült. 1813-ig még meg volt a régi kis kőtemplom is, a mai óvoda melletti telken, a Szilády Áron szülőháza mögötti kertben. Ott állt a harangláb is.

Ezt a templomot 1819-ben szentelték fel. Tornyos templomnak nevezték akkor. A torony tetejével együtt 16 öl magos volt. Téglából épült és cseréppel fedték le. A templom fala öt öl és egy láb magas. Szélessége 6 öl, hosszusága 12 öl. Fedele fa zsindely volt. Építő mesterei voltak: Fehérvárról Rezler köműves Mórról az ács mester, Madotsai Bolyos György asztalos, Bakonyi Mihály helybeli kovács, Fehérvárról egy lakatos.

A templomi padok fenyőfából készültek, a katedra (szószék) egy része hársfából.
A templom tornyostól, harangostul, berendezéssel együtt 33,000.-Ft-ba került. Költségét ajánlásokból, az egyháztagok közös aratásával keresett pénzből, és a fennmaradt összeg tagokra kivetéséből fedezték. A templom építésekor készült „régi” urasztala kékre volt festve (1834-i feljegyzés), egy része a kijáratnál látható.

A templom építő lelkész, halasi származásu Csicsvai Vasas András volt. Sirköve a régi temető megszüntetése után, a templomban nyert elhelyezést. Mint somogyi esperes, Keck Dániel lelkész társával megalapította a gyönki gimnáziumot is. A templom első fele az itt elhelyezkedő római vár őrtornyának fundamentumára épült. Csicsvai Vasas András Nemzeti Muzeumnak írt levelében bejelenti, hogy a templom alapjának ásása közben két római siremléket és értékes római pénzeket találtak. Ez a jelentés az első ujabbkori régészeti feljegyzés a Dunántúl ötödik római castrumáról.

1838/39-ben kívül belül megujították a templomot. Tornyába óranegyedet verő és nemcsak a torony négy oldalán, hanem a templomban bennt is időt mutató óralappal ellátott toronyórát készítettek, fehérvári órásmester Németi Ignác által.
Ekkor a templom torony alatti ajtaja fölé Szilády László lelkész felírást szerkesztett időmértékes versben. Ennek a mondatnak nagy betüinek összege, a római számok szerint a templom építésének átlagos évszámát, 1813-at jelentett:
I tten szent tu Do Mányt, erkö LCs I töké Lyre VIVőt Lelsz. = 1813
Az évek alatt lekopott.

1886-ban a régi kőtorony felső részét lebontották, magasabbat emeltek rá egy fa-szerkezetű vörös rézzel fedett toronysüveggel kiegészítve. A tetőt ujból zsindelyezték, villámháritóval látták el és kívül belül ujra festették Say Ferenc fehérvári jeles épitésszel. 1891-ben vették a pécsi Angster cégtől az orgonát.
1911-ben a templom tetőzetét palával fedték át. 1971-ben renoválták kívül belül. Ekkor készült a templom előtti beton előtér és járda.

A templom müemlék jellegü. Késői barokk és klasszicista elemekkel. A berendezés régebbi szürke szine empir hangulatu. A padokat később festették át barnára. Értékesek márvány urasztala és keresztelő medencéje.
Református templom, Ságvár Református templom, Ságvár Református templom, Ságvár