Román kori építészetünk egyik emléke, lakott területtől távol, egy magaslatra épült, kb. 1146 körül. Csák Ugrin alapította.

A kezdetben csak szerény épülettegyüttest a fontos egyházi méltóságokat betöltő II. Ugrin jelentősen kiépítette.
A vértesszentkereszti apátok tekintélyes és befolyásos emberek lehettek, 1226 és1239 ben szerepelnek egyházjogi perekben.
A XIII. század az apátság fénykora. Keleti tájolású, háromhajós, bazilikás elrendezésű, román kori,a a korai gótika hatását tükröző templom volt, amelyet nyolcszögű pillérek, bimbós, leveles oszlopfők, csúcsíves záródások jellemeztek.
A kolostort vörösmárvány díszítései miatt Vöröskolostornak is nevezték.
Hossza 32.5 m szélessége 16 m a kereszthajóknál 19,6 m.
A XIV. századtól hanyatlani kezdett, a Csák nemzetségtől visszakerült királyi birtokba.
IV. László király 1276-ban oklevelet keltezett innen, Zsigmond pedig 1393-ban nyilatkozatában támogatja a bencéseket.
A XV. századtól a bencések elhagyják az apátságot, és Mátyás király kéri IV. Sixtos pápától, hogy a Domonkos-rendieké lehessen. Ők kerengőt alakítottak ki, és reneszánsz részletekkel díszítették.
A török idők alatt elpusztult, valószínüleg erődnek használták. Kivonulásuk idején már rom volt.
1727-ben az Esterházyak tulajdonába kerül. A pannonhalmi főapát tiltakozása ellenére köveit, oszlopfőit, ablak és kapukeretköveit az Eszterházyak elszállították és romantikus műromokat építtettek belőlük Csákváron és Tatán.
Ezek ma is láthatók, számos faragott követ a tatai múzeumban őriznek.
Mára már csak néhány 8-10 m magas falmaradvány, kapuboltozat töredék maradt meg. Rekonstrukcióján évek óta dolgoznak, mostanra szép eredményeket értek el