Püspökladány látnivalói

Karacs Ferenc Múzeum

Cím Püspökladány Kossuth u. 28. 47.314566 N, 21.114323 E
Rettegi Istvánné Kovács Anna (1901– 1980) a Karacs Ferenc Múzeum Móra Ferenc Emlékéremmel kitüntetett alapítója. 1928-ban kezdett néprajzi tárgyakat és írásos történelmi emlékeket gyűjteni a püspökladányi polgári iskola számára. Az anyag a második világháborúban megsemmisült. Az ’50-es években újrakezdte a munkát, a Déri Múzeum szakmai és anyagi támogatásával, majd 1959-től iskolamúzeumot hozott létre.

A lakosság és a diákok gyűjtőmunkájának eredményeként a tárgyi és dokumentum anyag a gimnáziumi kereteket kinőtte. Ezért született az elhatározás, hogy a gyűjteményt egy külön intézményben helyezzék el. A Karacs Ferenc Múzeumot 1978-ban a mai helyen nyitották meg, gyűjteményét az iskolamúzeumra alapozta. Retteginé erőfeszítéseinek köszönhetően kerülhetett középpontba Karacs Ferenc életének és munkásságának bemutatása Püspökladányban. Gyűjteményi egységeink: néprajzi és történeti tárgyak, dokumentumok, adattár, fotótár, Kecskés hagyaték, Szűcs hagyaték, valamint segédgyűjtemények: könyvtár, folyóirattár, aprónyomtatványok, múzeumpedagógiai segédanyagok.

A Karacs Ferenc Múzeumban két állandó kiállítás található. Az egyik a Püspökladány és a Sárrét történetét bemutató helytörténeti kiállítás A bihari Nagy- Sárrét története a lecsapolástól 1914- ig címmel. A Karacs Emlékszoba őrzi intézményünk névadójának emlékét. A 2015 márciusában a nagyközönség számára átadott terem méltó módon mutatja be a püspökladányi születésű országosan elismert rézmetsző, térképkészítő mester életművét, legjelentősebb munkáit, az életét.

A Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény állandó kiállítása tematikusan mutatja be a Nagy-Sárrét első világháború előtti életét. Püspökladány és közvetlen környezete a lecsapolás előtt, vasúttörténet, egyesületi élet, pásztorélet és a paraszti élet bemutatására kerül sor a lecsapolástól 1914-ig terjedő időszak tárgyi emlékanyagain keresztül.

A kiállítás érdekessége a múzeum épületén belül egy paraszti ház belsejének kialakítása a verandával, a konyhával és a klasszikus tisztaszobával.
Múzeumunk névadója, Karacs Ferenc (1770, Püspökladány-1838, Pest) híres térképkészítő és rézmetsző mester. A reformkor kiemelkedő alakja. Pesti lakásában a kor nagyjai (pl. Vörösmarty Mihály, Katona József) rendszeres vendégek voltak. Tartalmas és munkában gazdag élete során 88 rézkarcot készített. Állandó kiállításunkban az ő életéről és munkásságáról szóló emlékanyagot tekinthetik meg a látogatók.
Karacs Ferenc Múzeum, Püspökladány Karacs Ferenc Múzeum, Püspökladány Karacs Ferenc Múzeum, Püspökladány