Ónodi vár

A Sajó mentén elterülő Ónod településének legrégebbi történelmi műemléke az Ónodi vár. A négy sarokbástyás végvár a falu és a folyó között épült egy kiemelkedő kavicsos-homokos dombon. Az épület közelében több folyó és patak is található, melyeknek köszönhetően a vár nehezen megközelíthető volt, kiemelkedése végett pedig az árvíztől is védve volt. Az ónodi vár eredeti funkciója a Sajó átkelőhelyének és a kelet felé tartó fontosabb utak védelmezése volt.

Az Ónodi vár története
A vár négyszögletes alapú melyek sarkain egy-egy olaszbástya állt. Az oldalainak hossza 70x70 méter, bejárata pedig a déli oldalról nyílik. Legkorábbi írásos dokumentumok alapján a vár a Cudar főnemesi család birtokában volt, mely később Hunyadi Mátyás kezébe került. Az évek során több tulajdonosa is volt a várnak, majd Perényi Péter abaúji főispán tulajdona lett.

A XVI. század során a folyamatos török rablótámadás következtében a Perényi család egy erősebb, ágyúbástyákkal ellátott végvárrá építette át az erődítményt. Az építmény hamar fontos szerepet töltött be a törökök elleni védelemben: miután a törökök sikeresen megostromolták az Egri várat az ónodi várra hárult a Sajó völgyének védelme.

1639-ben megtámadták a kővárat is, melyet felgyújtottak, palánkjait lerombolták. A XVII. század vége felé, a kuruc felkelések során már gyakrabban cserélődtek a vár tulajai, melyek után a vár katonai szerepe megszűnt. 1688-ban a kurucok és mindenféle rabló, fosztogató tatár lovasok felgyújtották a vár még álló részeit.

1707-ben, a Rákóczi-szabadságharc idején az ónodon tervezett országgyűlést a Sajó áradásának következtében a település szomszédságában található Köröm falujában tartották meg, ahol többek között kimondták a Habsburg-ház trónfosztását.

Napjainkban
A romos várat egy kis ideig a helyiek használták gabonaraktárnak, aztán az épületet fokozatosan bontották le. Az épületből a délkeleti bástya szinte sértetlenül áll - melyet belülről is megtekinthetünk - , a többi toronyból és romokból azonban már csak a romok, helyenként magasabb romfalak maradtak meg. A pusztulásához még nagyban hozzájárult a 1845-ös és 1855-ös árvíz is, ahol a Sajó meggyengítette és alámosta az akkor még álló falakat.