Nemeske látnivalói

Református templom

Cím Nemeske Fő u. 46.020470 N, 17.715986 E
Kapcsolat Web: www.reformacio.mnl.gov.hu
A templom útkereszteződésben, szabadon áll az utca déli oldalán. Tornya és főbejárata É-ra tekint, mellékbejárata a déli falhoz épített cinteremből nyílik. Festett karzata 1850-ben készült. A templomot 1858-ban részlegesen átalakították, 1926-ban felújították. 1971-ben átépítették. Ekkor tették tönkre festett kazettáit és a karzat tábláinak egy részét

Az „állandóbb voltáért” szilárd falakkal készült „Nagy Kő Templom és kő Torony” a régi – hozzávetőleg 1715 óta fennálló –, szalmával fedett, sövényfalú, lakóház jellegű oratóriumot váltotta föl. Szinte ugyanazon a helyen emelték, de legalább is szorosan a közelében, mert mint írták „a’ Templomnak nints belső fundusa, a Templom a lelkipásztor szük udvarában lévén építve…” - Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Levéltára, Budapest: E-10. 2. Canonica visitacio 1844. július 7.

Az eklézsia 1863. évi ingatlan leltárban azt olvassuk, hogy „Hat öl és két sukk hosszú, négy és fél öl széles, belső világosságú, fa padlású, lepadozott kő tornyú templom, melynek tornya régi építkezési modor szerént a templom hajón kivül áll, erre mutat a Cinteriuma is, különben az egész épület kijavításra, ’s átalakításra vár.” A megadott méretek decimális rendszerben 12×8,5 métert jelentenek. - Baranyai Református Egyházmegye Levéltára, Pécs: Nemeskei presbiteri jegyzőkönyv 1863–1913: 14.

Nemeske temploma már csupán küllemében hasonlít régi önmagára. A téglafalú épület északi, rövid homlokzatához kissé zömök, kiugró torony csatlakozik. A toronytest felületét erőteljes párkányok három szakaszra osztják, alsó szintjén egy boltíves ajtó, fölötte egy, a felső szinten négy ablak nyílik. Derékrésze teljesen zárt. Tetején cementes bevonatú, nyolcszögletű, egyenes toronysisak emelkedik, a csúcsán elhelyezett bádog templomgombbal, amelyről a reformátusok csillaga mutat az égre.

A téglalap alaprajzú, vakolt, síkmennyezetű templomhajó állószékes tölgyfa tetőszerkezetét szürke műpala fedél védi, akárcsak a nyugati bejáratot magában foglaló, boltíves ajtajú, zárt cintérium nyeregtetejét. Belső terét négy, boltíves fülkébe helyezett ablak világítja meg: kettő a nyugati, egy a keleti oldalon, egy kisebb pedig a toronnyal átellenben lévő végfalban. A homlokzati felületeket függőlegesen és vízszintesen vakolt falsávok tagolják és keretezik.
Református templom, Nemeske