Nagybárkány látnivalói

Szent Márton templom

Cím Nagybárkány Kossuth u. 47.997868 N, 19.698829 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Az 1788-as Visitatiók Canonica szerint Nagybárkány temploma már 1460 előtt állt. Helye az egykori Polgármesteri Hivatal környékén volt, bent a falu közepén. Az 1870-es évek végén, a hegyről lezúdult víz használhatatlanná tette, így Nagybárkány legszebb helyén, egy domb tetején kezdték el építeni a templomot 1883-ban, az egyházmegye és a hívek adományaiból.

Az épületet neoromán stílusban építették, melynek alapterülete 220 m². A templom legértékesebb kincse a szószék, amelyet valószínűleg máshonnan hoztak, és egy XVIII. századi kiváló asztalos munkáját dicséri. A mellvéd függőlegesen kiképzett főrésze 3 mezőre tagozódik, vidékies domborművekkel. Négy ülő evangélista látható benne, balra Máté képe szimbólumával, az angyallal, középen beszélgetve Szent Márk és Szent Lukács szimbólumaikkal, az oroszlánnal és bikával, míg jobbra, alig látható helyen pedig a szeretett tanítvány alakja, Szent János apostol a napba néző sassal. Az épületet folyamatosan újítják fel a hívők adományaikból.
Szent Márton templom, Nagybárkány