Mezőfalva látnivalói

I. világháborús emlékmű

Cím Mezőfalva József Nádor u. 46.932118 N, 18.778538 E
Kapcsolat Web: www.mnl.gov.hu
Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottsága 1926 februárjában jóváhagyta Hercegfalva község képviselő-testületének 1925. szeptember 6-án hozott határozatát, amelyben kimondták, hogy megörökítik a hősök emlékét, és erre a célra megszavaztak száznyolcvanmillió koronát.

Az emlékmű avatását a község monográfiájában a következő sorok mutatják be: „A község a hősi halottak emlékére 1927. év tavaszán emlékszobrot emelt, melynek leleplezési ünnepe 1927. június 5-én (pünkösd vasárnapján) nagy ünnepség keretében folyt le.

Az emlékmű, mely egy támadó népfelkelő-harcost ábrázol, bronz-öntvény-kő alapzaton, melynek oszlopszerű alapzatán az alant leírt hősi halottak névsora – a bekezdéses szavakkal – olvasható. 1914–1918. A világháborúban hősi halált halt fiainak Hercegfalva község.”

A szobor talapzatán a következő feliratok láthatók az alkotókról: K. Kalotai, illetve öntötte: Ficzek Károly.

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata 2014-ben határozatot hozott a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által egyfelől az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása, másfelől az első világháborút és a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító kulturális és tudományos programok, művészeti tevékenységek támogatása kiírt témákban benyújtandó pályázatokról.

Az emlékmű felújítására az önkormányzat kétmillió forintos támogatást nyert el, amelyből a hibák kijavítását, a viaszolást, a betűk aranyozását, és a kerítés rendbetételét végezték el 2018 tavaszán.
I. világháborús emlékmű, Mezőfalva