Martonvásár látnivalói

Beethoven Emlékmúzeum

Cím Martonvásár Brunszvik u. 2. 47.315788 N, 18.785244 E
Az 1958 táján létrejött gyűjtemény a székesfehérvári István Király Múzeum állandó kiállításaként a Magyar Tudományos Akadémia Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetében, a Brunszvik-kastélyban, az épület legrégebben megépített részében kapott helyet. Azóta is itt látogatható. Ugyanebben az évben kezdődött meg a kastélypark szigetén a nyári Beethoven-estek sorozata. Kezdetben az Állami Hangversenyzenekar, majd utódja, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad nagysikerű hangversenyt minden évben.

A múzeum első felújítását (1973) a Fejér megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársai végezték. A múzeum 1988-ban az Akadémia fennhatósága alá került, felügyeleti szerve az MTA Zenetudományi Intézete lett. Az emlékgyűjtemény fenntartását vállaló martonvásári kutatóintézet a kastély földszintjén újabb szobákat adott át a múzeumi célokra.

1988-ban a Beethoven Emlékmúzeum fenntartása átkerült a kiállításnak helyet adó akadémiai intézethez. A következő évben a fenntartó intézet az MTA Zenetudományi Intézettel együttműködve az állandó kiállítást felújította.
2020-ban Beethoven születésének 250. évfordulójának tiszteletére megújult a Beethoven Emlékmúzeum kiállítása.

A kastély, az angolpark, a kiállítás, a tudomány jelenléte és a koncertek különleges, egyedi kulturális-tudományos és természeti élményt kínálnak a közönségnek.
Beethoven Emlékmúzeum, Martonvásár Beethoven Emlékmúzeum, Martonvásár Beethoven Emlékmúzeum, Martonvásár Beethoven Emlékmúzeum, Martonvásár