Magyargéc látnivalói

Római katolikus templom

Cím Magyargéc Rákóczi út 48.083419 N, 19.603014 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A falu római katolikus temploma gótikus, XV. századi alapokon áll. Az egyhajós, keletelt templomot 1713-ban helyreállították, 1787-ben átépítették, barokkstílusú formáját 1789-ben kapta, 1920-ban pedig bővítették.

A műemléki védelem alatt álló templom védőszentje Szent Márton püspök.

Szabadon álló, egyhajós, keletelt, nyeregtetős templom, Ny-i homlokzata előtt középtoronnyal, a hajóval azonos szélességű, poligonális záródású szentéllyel, melynek É-i oldalához sekrestye kapcsolódik. Hajója dongaboltozatos, bejárati oldalán karzat, szentélye kolostorboltozatos. Falképek: 1980-as évek (Kelecsényi Alajos).

Szabadon álló épület a homlokzat előtt emelkedő középtoronnyal, a nyolcszög három oldalával záródó, a hajóval azonos magasságú szentéllyel és az ehhez É-on kapcsolódó, földszintes sekrestyével. Fedése pala.

Az épületen lábazat és – a tornyot és a sekrestyét kivéve – egyrészes párkány fut körbe. A torony egy alacsonyabb alsó és egy két szintet átfogó felső részből áll, a felső rész alapterülete valamivel kisebb, mint a felsőé. A falfelületek tükrös kialakításúak, a középtengelyben nyíló kapu egyenes záródású, kereteletlen, fölötte a szemöldököt két konzol tartja. A kapu fölött, a felső rész alsó szintjén állótéglány alakú, szalagkeretes ablak, a második szint mind a 4 oldalán félköríves záródású, szalagkeretes ablakok vannak.

A hajó 2, illetve a szentély 1 ablaka az utóbbiakkal egyeznek meg. A hajó oldalfalát egy nagy, a szentélyzáródás falszakaszait szintén tükrök tagolják; felső sarkaik tört ívben vannak levágva.
A templomkertben Lourdes-i barlang és feszület található.

A templom falán az I. és a II. világháború itteni áldozatainak névsorát tartalmazó táblák kerültek elhelyezésre.
Római katolikus templom, Magyargéc