Kunszentmiklós látnivalói

Református templom

Cím Kunszentmiklós Kálvin tér 2. 47.027081 N, 19.123224 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A XVII. Századi, cölöpökre ácsolt hajdani deszkatemplom helyétől távolabb, az 1734-ben épült régi vályogtemplom helyén áll, műemlék épületét a türelmi rendelet kiadását követően, 1788-92 közt emelték barokk stílusban, Rabl Károly terve alapján. 1891-ben készült a timpanonos, oszlopos mai bejárata, a torony és a hajó közé beépítették a régi, elbontott templom kő ajtókeretét.

A templom messziről látszó jellegzetessége a homlokzat előtti, karcsú, körerkélyes, vörösréz sisakú torony, 1754-ben épült, még a régi templomhajóhoz. 1820-ban Hild József tervei szerint magasították, alakították ki a mai alakját. A munkálatokról nagyméretű kőtábla emlékezik meg. A főbejárat mellett olvashatjuk a tér névadója, Kálvin János emléktábláját. A templomban találhatjuk az első itteni püspök, iskolaigazgató, a kunszentmiklósi Virágh család ősatyja, Szőnyi Virágh Mihály (1703-1790) síremlékét.

A toronyban kettő harang szolgál. A nagyobbik 1038-kg-os, csodálatos zengő hangú, 1938-ban Szlezák László műhelyében, a kisebbik 420 kg-os, 1957-ben Szlezák Rafael műhelyében készült. Az 1990-es évek végére szükségessé vált a templom felújítása, mely két ütemben volt lehetséges. A torony 2002-re, míg a templomhajó 2005-re újult meg teljes egészében.

A református parókia 1878-ban épült ekletizáló stílusú sarokházat Baksay Sándor püspök emeltette, aki itt lelkészkedett 1866-tól. 1904-ben a dunamelléki református egyházkerület püspökévé választották. A ház homlokzatán emlékét tábla őrzi, melyet halála 50. évfordulóján, 1965-ben állítottak.
Református templom, Kunszentmiklós