Kiskunlacháza látnivalói

Szégyenkő

Cím Kiskunlacháza Kossuth Lajos út 47.191791 N, 19.004921 E
Kapcsolat Web: www.femina.hu
A magyar néprajzi lexikon szerint a szégyenköveket a középkortól egészen a 18. század végéig alkalmazták megszégyenítő büntetőeszközként.

Így nevezték azokat a köveket, melyeket a garázdák, botrányt okozó személyek vagy illetlen viselkedésű hajadonok nyakába akasztottak, illetve, melyeket bizonyos távolságra kellett elhurcolniuk, de létezett olyan típus is, melyhez kikötötték a bűnösöket a tömeg szeme láttára.

A kiskunlacházai szégyenkő utóbbi típushoz tartozik, a kihirdetés után ide kötötték ki az adott személyt, majd itt hagyták, míg a kiszabott büntetés ideje le nem járt. Ez idő alatt az illető a templom felé fordulva fohászkodhatott bűnbocsánatért. A templom előtt álló szégyenkőnél annak kellett bűnhődnie, aki megsértett bármilyen egyházi törvényt, akit lopáson értek, káromkodott, gyalázkodott, hazudott, szidta embertársait, vagy épp paráználkodott, illetve házasságtörést követett el, akár férfiról, akár nőről volt szó.

A szégyenkövek általában templomok mellett maradtak meg, ma pedig mindegyik műemléknek számít. A kiskunlacházai templom környékén járva az altemplom és a lelkészlak között található világháborús emlékművet is érdemes megtekinteni.
Szégyenkő, Kiskunlacháza