Plébániatemplom
Cím
Ivánc
46.935442 N, 16.497169 E

Kapcsolat
Telefon nincs megadva
Webhely nincs megadva
E-mail nincs megadva
 
 
A plébánia alapítása az Árpád-korra nyúlik vissza. A gyakori német betörések megakadályozására a királyok az ország nyugati határára katonai szolgálattal tartozó szabadalmas őrállókat, őröket telepítettek. Az ország határát jelentő erdőségekből és mesterséges torlaszokból álló ún. gyepű Szent László király idejében - a történészek egyöntetű véleménye szerint - a Gasztony-Lugos-Szalafő vonalon húzódott. Az ettől nyugatabbra eső gyéren lakott őserdő, a gyepűelve a Franciaországból behívott cisztercita rend 1183-as szentgotthárdi monostoralapításával kezdett benépesülni. Ivánc ekkor - Viszák községgel együtt - a Miskolc nembéli Domonkos báné volt. Fia, Bors alapította a Sopron megyei kedhelyi vagy borsmonostori apátságot. Végrendeletében Bors ispán - fiú örököse nem lévén - a Vas megyében fekvő Ivánc és Viszák nevű birtokait és az apátság védnökségét IV. Béla királyra hagyta. Az Árpád-kori alapításra utalnak a szakértők szerint az 1910-ben lebontott Hegyhátszentmárton filiális templomának faragott kövei. Ivánc kis román kori temploma első ismert birtokosa, Domokos bán és fia, Bors ispán idejében épülhetett. A múlt század híres régésze, Rómer Flóris a Lugos-völgyi halomsírokat kutatva 1863-ban átutazott a falun és lerajzolta a templomot. Ez a rendkívül értékes dokumentum sok adatot szolgáltat: a nyugat-dunántúli falusi templomépítészet sorába tartozó téglaépület egy természetes dombon állt, szentélye keletelt, keletre nézett. Félköríves szentélyzáródása, kis román kori ablakai alapján a tatárjárás elöttre tehető építése. Ivánc első, oklevélben egyházas helyként történő említése 1353-ból való. Egy 1418-ból származó oklevélben a templom Szent Miklós titulusa szerepel. Egy másik - 1436-ból való - oklevél megemlíti Bereck nevű plébánosát. 1499-ben is említik plébániáját. Mivel a török időkben erre is vitt a hadak útja, a plébánia átélte a háború minden pusztítását. Különösen sokat szenvedett a körmendi és a szentgotthárdi csata (1664) során. Ekkor a törökök a templomot és plébániaalakot az egész községgel együtt felégették és a környező filiákat feldúlták. Németfalut, Alsó -és Felsőlugost, valamint Himfalvát teljesen elpusztították. A háborúk okozta szenvedéseket fokozták a hitújítással járó lelki békétlenségek is. A már említett Kazó-féle Visitatio Canonica megrenderítő képet tár elénk a plébániatemplom állapotáról: ezek szerint csak a templom falai és boltíves szentélye állnak. Abban az időben papja sem volt, s a 108 lakos közül, a gyermekeket nem számítva, mindössze öt felnőtt katolikus hívő volt. 1909-ben középhajója és a torony annyira megrepedezett, hogy a templom istentiszteleti célokra életveszélyessé vált. Ezért az akkori esperes-plébános - Horváth József - 1910. január 19-én 31. számú felterjesztésében engedélyt kért, hogy hétköznapokon a templom lebontása és az új megépítésének ideje alatt a plébánia egyik szobájában misézhessen. Az engedélyt István Vilmos szombathelyi megyéspüspöktől 1910. január 24-én megkapta. A régi templomot 1910-ben lebontották. Helyébe épült a mai háromhajós új templom 1913-1914-ben, alatta azonos alapterületű alsótemplom is van.
Szerkesztőségi ajánlat
Vizsolyi Biblia Látogatóközpont (Mantskovit Bálint Nyomtatástörténeti Múzeum)
Vizsoly
Árpád-kori Műemlék Templom
Füzér Vára
Füzér
A Füzéri Várhegy 2008-ban elnyerte Magyarország természeti csodája címet

Almásy-kastély
Gyula
A 21. századi interaktív technika segítségével a felfedezés élményét kínálja a kiállítás a látogatónak

Kiemelt szállás ajánlatok
Kőkapu Vadászkastély és Hotel
Nagyhuta
Ha szeretnék kipihenni a hétköznapok fáradalmait, a város zaját, válasszák a Zempléni-hegység szívében, nyugodt, csendes helyen található Kőkapu Vadászkastély és Hotelt.
Szarvas Panzió
Erdőbénye
Gyalogtúrák, kerékpáros utak történelmi várak, halban és vadban gazdag vizek és erdők, borturizmus, kulturális és gasztronómiai rendezvények kínálnak sokszínű programot az idelátogatóknak.
Kata Apartman Vendégszállás
Jászberény
A szállás cégeknek, magánszemélyeknek, kirándulni, pihenni vágyóknak rövid hétvégére, akár 1-éjszakára is rendelkezésre áll.