Iharos látnivalói

Római katolikus templom

Cím Iharos Kossuth u. 46.340623 N, 17.094409 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A község régi, történelmi központjában található a klasszicista stílusú, Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus templom, amely a korábban a temetőben állott Árpád-kori templom elbontott anyagának felhasználásával épült.

1823 és 25 között épület a templom melyet 1827-ben szentelték fel az Angyali üdvözlet tiszteletére, a templom építtető Pétsy János plébános sírja az iharosi temetőben található. Hegyes sisakú tornya, félköríves szentélye és két boltszakaszos hajója van, mennyezete freskókkal díszített. A templom oltárképe az 1827-ből való Pesky József munkája az Angyali üdvözletet, azaz Jézus születésének hírül adását ábrázolja eléggé sajátos formában, hiszen a megszokottól eltérően az angyal nem szemben áll a Szent Szűzzel, hanem a mennyből ereszkedik, alá közölve a hírt, míg Mária mélyen meghajolva fogadja azt. A templom klasszicista főoltára az oltárképpel egyidős. A templom búcsúünnepe, régi hagyományokban gyökerezve, nem március 25-én van megünnepelve, hanem mindig a húsvét utáni vasárnap, az elődök amiatt döntöttek így, mert Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe mindig böjtbe esik, amikor nem engedélyezett a vígság, az igazi ünneplés.

A Bal oldali mellékoltár, melyet a helyiek csak Fehér Mária oltárnak neveznek (a szobor és az oltár anyagának színe miatt) az egyik helyi gazda Szörcsök József ajándéka 1939-ből, mivel fogadalmat tett ha szerencsésen hazatér az I. Világháborúból, akkor egy oltárt emeltet a templomban. A jobb oldali kisebb Szent József mellékoltárt, ugyanakkor Horváth Jánosnak és feleségének Takács Katalinnak egyéb okokból nem engedték meg hasonló nagyméretű oltárral kicserélni.

A Szembemiséző oltár Dara József helyi ácsmester munkáját dicséri, melynek elején Jézus és az Emmauszi tanítványok nevű faragvány került elhelyezésre a 90-es évek elején.

Az orgona egy manuálos 1935-ben készült Barakovics János rákospalotai orgonaépítő mester műhelyében. A toronyban, napjainkban 2 harang lakik, mivel a II. Világháború alatt a középső harangot a német hadiipar számára lefoglalták és elvitték.

Az épület altemplomában kriptafalak őrzik az Inkey család tagjainak földi maradványait. Olyan jelentős nemesi családok leányági leszármazottai nyugszanak itt, mint például báró Pallini Inkey Istvánné született báró Vásárosnaményi Eötvös Jolánta, az író és kultuszminiszter báró Eötvös József leánya és a híres fizikus Eötvös Loránd testvére, vagy báró Pallini Inkey Józsefné született Apponyi Teréz, aki a Trianoni Békeküldöttséget vezető gróf Apponyi Albert unokahúga volt.

A padokat és a padlózatot alkotó kövezetet Eötvös Jolánta adományozta, akár csak a színes üvegablakokat, amelyek Waltherr Gida (teljes nevén: Alszászi Waltherr Gedeon) budapesti katolikus üvegfestő művész alkotásai. A Szent Pál apostolt és a Szent Józsefet ábrázoló üvegablakok Eötvös Jolánta fiainak(Inkey Pál és Inkey József) védőszentjei, emellett egy a holdsarlón álló Szűz Mária, egy Jézus az olajfák hegyén, egy egész alakos Jézus és egy Szent István Királyt ábrázoló üvegablak látható a templomban, az utóbbi az adományozó férjének Inkey István bárónak állít emléket.

A jelenlegi mennyezet freskók 1984-ből származnak, Závory Zoltán festőművész alkotásai. A bejárat felett Izsák feláldozása az Ószövetségből, a hajóban Jézus az apostolok körében, valamint Jézus kereszthalála és feltámadása van megörökítve. A szentélyben a korábbi mennyezet freskók megújításaként a Négy evangélista ábrázolása látható.
Római katolikus templom, Iharos