Hermánszeg látnivalói

Református templom

Cím Hermánszeg Hősök útja 8. 47.903298 N, 22.624394 E
Kapcsolat Web: www.hermanszeg.hu
A műemlék jellegű református templom és fa-harangláb a Hősök útja 8. szám alatt található. Az épületet és a népies késő barokk stílusú berendezését a papi családból származó Vasvári Ódor Gábor készítette 1797-1799 között. Hermánszeg református egyházáról 1501-ből való az első írásos említés. A reformáció Jánkról, a Drágffyak birtokáról juthatott ide. Előbb anyaegyház volt, majd 1725-től, mint Jánk fíliáját említik. A falu korábbi temploma a temetővel átellenben fából épült, azonban leégett. 1796-ban Barkóczy Ferenc és János grófok 154 négyszögölnyi földet adományoztak templomhelyül, ahová a hermánszegiek közköltségen egy csinos téglatemplomot emeltek, melynek alapját 1797. május 15-én tették le. Az épületet 1799. augusztus 9-én fejezték be Dányádi András gondnok, Simai Mihály főbíró és Simai László egyházfi buzgalma folytán. Építője a már említett Vasvári Ódor Gábor volt.

A templom nyugati végénél áll az egyszerű, négy oszlopon nyugvó, alul deszkával burkolt, vízvezető eresszel övezett sátortetős fa harangláb, amely az 1800-as években épült és 1999-ben felújították. A harangláb két harangot hordoz. Az egyik harang felirata "A hermánszegi ref.egyház saját költségén öntette 1855." A másik harangon ez olvasható: " A hermánszegi Ekkla a maga költségén öntette 1812." Ez a harang elhasadt és újra öntette Csepelyi Antal Mándon. A harangöntés költségét részben tengerentúli adományból fedezték.

A 200 éves felújított hermánszegi templomban 1999. június 29-én hálaadó istentiszteletet tartottak, ahol az igét dr.Bölcskei Gusztáv püspök, az egyház lelkészi elnöke hirdette. Az eredeti szépségében pompázó templom felújítási költségeit a szatmári egyházmegye, az önkormányzat és a gyülekezet biztosította. Az ünnepségen Szécsi András lelkipásztor és családja úrvacsorai kannát és kenyérosztó tányért adományozott a gyülekezetnek. Így emlékeztek meg a közel két évtizedes hermánszegi szolgálatukról. A jubileumra Dányádi Gyula gondnok és neje gyönyörű úrasztali, szószéki, mózesszéki terítőt adományozott Isten dicsőségére az egyházközségnek.

A templom jellege: keletelt, déli hosszoldalával utcasorban álló, egyhajós, klasszicista épület, amely a nyolcszög három oldalával záródik.

A templom belső: jó arányú, magas, világos tér, fehérre meszelt falakkal. Fakarzata a templom nyugati oldalán húzódik végig: két pár fából faragott baluszter idomú oszlopon nyugszik. A deszka mellvéd tagolása és díszítése is falusi mester műve: törpepilaszter-tagolás között három hosszú mező, színezett levéldísszel. Falépcső feljárat.

Deszkamennyezete világoskék színre festett kazettákkal, a sarkokon színes rozettákkal, középen aranyozott csillagokkal. A bemélyített keretezett középső részen felirat olvasható.
Református templom, Hermánszeg Református templom, Hermánszeg Református templom, Hermánszeg