Győr látnivalói

Frigyláda-szobor

Cím Győr Gutenberg tér 47.689145 N, 17.632816 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
A Gutenberg téren áll Győr egyik legszebb barokk kori emléke, a Frigyláda-szobor, melynek története igencsak mozgalmas. 1729-ben egy bigámiával és hamis névhasználattal gyanúsított katona az akkori jezsuita kolostorba menekült. A várőrség ezért ostromgyűrű alá vonta az épületet, megakadályozva ezzel a szökevény menekülését.

A püspök azonban kiötlött egy tervet: mivel éppen úrnapi körmenetet tartottak, ministránsnak öltöztetette a katonát, hogy így menekülhessen társai elől, akik azonban mégis felismerték. A nagy kergetőzésben kiesett a pap kezéből a monstrancia és eltörött. A szó szoros értelemben vett szentségtörés híre egészen a bécsi császári udvarig elért, és maga III. Károly király rendelte el, hogy ezzel a szoborral adózzanak Győr polgárai Isten bocsánatát kérve.

És hogy miért épp a szövetségi ládát ábrázolja az emlékmű? A legenda szerint az összetört darabokat a ládába helyezték, amit gondosan lezártak, azóta pedig angyalok őrzik.
Frigyláda-szobor, Győr