Geszt látnivalói

Tisza-kastély

Cím Geszt Arany János u. 1. 46.883745 N, 21.578896 E
A kezdetben földszintes, később 3 szintes, barokk - és copfstílusú kastély építésével kapcsolatosan fennmaradt írások alapján nem tudható pontosan, de minden bizonnyal 1760 körül építették, majd 1772-ben, és a homlokzat vakolatdíszítése alapján, mely rokonságot mutat a gyulai Almássy - kastéllyal, arra következtethetünk, hogy a barokk átépítés 1800 körül történhetett.

A kastélyhoz mintegy 27 hektár park kapcsolódik, melynek nagy része a Körös - Maros Nemzeti Park felügyelete alá tartozik. A valamikori angolpark rekonstrukciós terve elkészült és Geszt Község Önkormányzata megtette az első lépéseket arra nézve is, hogy a műemlék épület pályázati forrásból felújításra kerülhessen.

Itt született Tisza Lajos bihari főispán három fia, Kálmán, a dualizmus korának miniszterelnöke Lajos, a szegedi árvíz utáni újjáépítési királyi biztos az ifjúkorban elhunyt Domonkos, költő Arany János tanítványa. S itt született Kálmán fia, István az első világháborúba torkolló évek miniszterelnöke.
Kertje védett.

Jelenleg felújítás alatt áll.
Tisza-kastély, Geszt