Sárréti Tájház
Cím
Füle
Széchenyi u. 107.
47.050406 N, 18.247875 E

Kapcsolat
Telefon: 22/315-583
E-mail nincs megadva
 
 
A 19. század első felében kosáríves árkádsorú tornáccal épült lakóház formailag a Bakony-Balaton-felvidék hasonló épületeire emlékeztet, elterjedésüket tekintve azoknak legkeletibb előfordulása. A hosszú ház mai formáját a régebbi első rész kibővítésével nyerte. Az utca felőli, korábbi épületrész szoba- konyha - kamra - istállóból áll. A hátsó, későbbi, a 19. század második feléből való épületrész helyiségei: konyha, szoba, kamra és istálló. Az épület esetében a Dunántúlon, a Kisalföldön és az Északi-középhegységben gyakori, több család által lakott hosszú házzal, közös udvarral van dolgunk. A népi műemlék házat 1985-ben állította helyre az Országos Műemléki Felügyelőség. A fülei házban az 1970-es évek elejéig két család élt. A két épületrész tüzelőberendezése, füstelvezetése is különböző volt. Az első rész kémény nélküli füstöskonyhás házként épült, ahol a szoba ajtaja egészen az 1920-as évekig nem a füstöskonyhából, hanem a tornácról nyílt. A második házrész konyhája már téglaboltozatú nyitott kéménnyel épült. A nyitott kémény alatt a kocka alakú kenyérsütő nagykemence és a kalács-, rétes-, hússütésre használt kiskemence ma is látható. A kiállítás A berendezési tárgyak jelentős része a ház utolsó tulajdonosától került a múzeumba. Ezt egészítettük ki a Fülén és a Fejér megyei Sárrét községeiben gyűjtött tárgyakkal, elsősorban bútorokkal és textilekkel. A tájház berendezéséből főként a Polgárdiból való, keményfából faragott, “Kovács János 1832” feliratú sarokpad és a Soponyáról idekerült, 19. századi bögreszemes, zöldmázas, csákvári cserépkályha érdemel figyelmet. Az épület második részében a szabadkéményes konyhát, valamint a kendermegmunkálás eszközeit, fotóit mutatjuk be. A Fejér megyei takácsmesterséget egy nagyméretű szövőszék, céhkorsók, szőttesek segítségével idézzük fel. A helyiség középső részében, lapozható tárlóban archív néprajzi felvételekből összeállított tematikus időszaki kiállítások láthatók.
Szerkesztőségi ajánlat
Miskahuszár - A világ legnagyobb huszár szobra
Pákozd
Új magyar turisztikai látványosság a maga nemében egyedülálló alkotás
Füzér Vára
Füzér
A Füzéri Várhegy 2008-ban elnyerte Magyarország természeti csodája címet

Almásy-kastély
Gyula
A 21. századi interaktív technika segítségével a felfedezés élményét kínálja a kiállítás a látogatónak

Kiemelt szállás ajánlatok
Kőkapu Vadászkastély és Hotel
Nagyhuta
Ha szeretnék kipihenni a hétköznapok fáradalmait, a város zaját, válasszák a Zempléni-hegység szívében, nyugodt, csendes helyen található Kőkapu Vadászkastély és Hotelt.
Szarvas Panzió
Erdőbénye
Gyalogtúrák, kerékpáros utak történelmi várak, halban és vadban gazdag vizek és erdők, borturizmus, kulturális és gasztronómiai rendezvények kínálnak sokszínű programot az idelátogatóknak.
Kata Apartman Vendégszállás
Jászberény
A szállás cégeknek, magánszemélyeknek, kirándulni, pihenni vágyóknak rövid hétvégére, akár 1-éjszakára is rendelkezésre áll.