Fábiánháza látnivalói

Görögkatolikus templom

Cím Fábiánháza Kossuth u. 27. 47.845939 N, 22.354124 E
Kapcsolat Web: www.nyirgorkat.hu
A Szent Benedek tiszteletére szentelt fábiánházi templom középkori eredetű (1332-ben említették először), a mai templom közvetlen elődje a 15. században épülhetett. Az 1734-es összeírás idején a kálvinisták használták, majd 1752-ben gróf Károlyi Ferenc kegyúr segítségével vették át a görögkatolikusok a már romos istenházát. Egy évvel később a gróf engedélyezte az alamizsnagyűjtést a helyreállításra.

A század végére a rítus igényeinek megfelelő átalakítása is megtörtént: díszesen faragott főoltár, 1800 után pedig pompás, dúsan faragott, rokokó stílusú ikonosztázion épült. A középkori templomot 1829-ben keleti és nyugati irányba bővítették, ekkor épült a hatalmas nyugati torony, illetve a kliroszok és a szentélyapszis. A templom déli falán a befalazott középkori ablakok nyomai ma is láthatók, 1989-ben jelölték meg és mutatták be. A templombelsőt 1933-ban újították meg, Korény József festő festette ki. 1948-ban a templomban tűz ütött ki, ekkor az ikonosztázion négy képe teljesen megsemmisült. Új, vászonra festett képekkel helyettesítették, a sérült faragványokat pótolták.

2012–2014 között a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával történt meg a képállvány teljes restaurálása, a hiányzó részeket pótolták, a festményeket rekonstruálták. Egy másik pályázat segítségével a hajó tetőzetét és a külsőt is megújították. A falképeket Puskás László készítette 1989-ben.

Mérk eredetileg Fábiánháza anyaegyháza volt, első fatemplomát 1734-ben építették, a Szentháromság tiszteletére. A parókia a 18. század közepén szűnt meg, a hívek többsége átköltözött Fábiánházára. Ma egy lakóházból kialakított kápolnában végzik a szertartásokat.

Tiborszálláson 1945 után alakítottak ki a hívek egy kápolnát. Az új templomot Telepóczki Miklós és Farkas Mária tervei szerint építették, 1987. szeptember 13-án szentelte fel dr. Keresztes Szilárd megyéspüspök a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére. Ikonosztázionját Kisléghi Nagy Ádám és Makláry Zsolt festette.

Nagyecseden 1994-ben kezdtek templomot építeni Telepóczki Miklós tervei szerint, oltárát, ikonosztázionját Gergely József faragta, képeit Küzmös Enikő festette. Az üvegablakok Monostory Viktória munkái.
Görögkatolikus templom, Fábiánháza