Templom
Cím
Ecseny

46.550693 N, 17.853109 E
Kapcsolat
Nincs megadva
A török dúlástól elnéptelenedett Ecseny betelepítése evangélikus svábokkal Mária Terézia idején kezdődött meg.
1860 körül a Tolna és Baranya megyei sváb településekből költöztek át evangélikus családok.
A XIX század elején már magyar ajkú lelkipásztorai voltak a gyülekezetnek.
Az 1820-as években Kiss János evangélikus szupeintendens vizitációi során több környékbeli településen is nagy számban találtak evangélikusokat.
Az ő nevét őrzi ma is egy utca a faluban.
Egy egyházközségbe szervezésük a környékbeli településeknek ekkorra tehető. Ecsenyhez tartozott többek között Polány, Somogyvámos, Hács, Toponár evangélikussága.
A Kaposvári evangélikus Egyházközség is ecsenyi filiaként kezdte és csak a XX. század elején önállósodott.
Az 1839-1920 közötti időszakot két lelkész, Schőpf János (1839-1888) és Schöpf Gyula (1888-1920) - apa és fia - tevékenysége határozta meg.
A mostani evangélikus templom a régi helyén - mivel az már kicsi volt a híveknek -, 1842-1843 között épült meg.
A templomot utoljára 1994-ben újították fel Mónus László (1984-1994) lelkész szolgálata alatt.