Debreceni Egyetem Botanikus Kertje
Hely
Több mint 190 éves múltra tekint vissza Debrecenben a Füvészkert. A jelenlegi elődje a Déri Múzeum helyén - korabeli nevén Pap taván - létesített kert volt, melynek területét 1807. szeptember 26-án jelölte ki Debrecen város akkori tanácsa.A kert a Református Kollégium felügyelete alatt állt és a természettudományos képzést szolgálta.Miután a Tudományegyetem kivált a Kollégiumból, a botanikus kert céljára Debrecen város a Tudományegyetem mögött, 17 hektár (30 katasztrális hold) területet adományozott a Nagyerdő területén. 1928. június 9-én alapították meg az új füvészkertet.Az alapítók között Soó Rezső, Greguss Pál, Rerrich Béla és Schneider József nevét találjuk.A kert céljául tudományos és esztétikai feladatot tűztek ki, megindult a kert rendszerezése és felépítése.A következő években Soó Rezső, 1937-ben Ujvárosi Miklós, 1944-ben Máthé Imre a Botanikus Kert vezetője. A nagy lendülettel fejlődő kert azonban a háború áldozatává lett.A Botanikus Kert újjáépítéséhez csak 1947. tavaszán tudtak hozzáfogni Soó Rezső vezetésével.A nagy erőkkel végzett munka eredményeként 1949 őszén már 1400 a növényfajok száma.1952-ben Dobos Lajos kertészmérnök kapta meg a kert irányításának feladatát.Megépült a növényrendszertani kert és gazdag hidegházi gyűjteményt hoztak létre.
További célpontok a közelbenTovábbi ajánlatok »
|
Debrecen
|
Debrecen
|
|
Debrecen
|
Debrecen
|
|
Debrecen
|
Debrecen
|
|
Debrecen
|
Debrecen
|
|
Debrecen
|
Debrecen
|
|
Debrecen
|
Geresdlak
|
|
Debrecen
|
Debrecen
|
|
Debrecen
|
Debrecen
|
|
Debrecen
|
Debrecen
|
|
Debrecen
|
Debrecen
|



















