Darnózseli látnivalói

Temető kápolna

Cím Darnózseli Temető 47.852142 N, 17.431804 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Dombhorgason, a Duna-ágak által körülölelt falu legmagasabb része a Temető. Itt építette 1440 körül Héderváry Lőrinc az első templomot. Az építtető személye ugyanezt valószínűsítheti, de írásos bizonyíték nincs rá.Azt viszont biztosan tudjuk, hogy a ma látható apszismaradvány templomhajóját Viczai Jánosné Hédervári Katalin építtette. Halálakor (1681) már álltak a falak, de a befejezés, fia Viczai János nevéhez fűződik.

1703-ban szentelték fel a 18 méter hosszú, 8 méter széles, egytornyú egyhajós barokk templomot. A XVIII. században harangot kapott /a főoltáron Szent József képe ékeskedett, egyik oldalon az angyal keltegette, a másik oldalon Szűz Mária volt a kisdeddel/.

A Duna áradásai ismételten megrongálták, a XIX. században egy tűzvész pedig a teljes tetőszerkezetet és boltozatot elpusztította, ezért felmerült, hogy a két faluhoz képest kicsi és sokat szenvedett templom helyett újat építsenek.Erre csak 1929-ben került sor. Ekkor lebontották az itt álló templom tornyát és hajóját, és csak az apszis maradt meg.

1965-ben, a restaurálás során az apszist felújították, és szemléletes módon jelölték a XVII. századi barokk templom alapfalait.
Temető kápolna, Darnózseli