Református templom

Csenger város már a középkortól egyik legjelentősebb települése volt a történelmi Szatmár vármegyének. Ezt jelzi, hogy a települést 1429-től már mezővárosként említik, a vármegye pedig gyakran tartotta itt közgyűléseit a 14-15. században. Csenger a XIII. század közepe óta a környéken kiterjedt birtokokkal rendelkező Káta nemzetség tulajdonában volt. Így a templom építését is e nemzettség tagjainak tulajdoníthatjuk. A templom építésének munkája feltehetően 1322 után indult el, és legkésőbb a század második negyedében fejeződött be. Csenger középkori eredetű temploma az Alföld középkori monumentális építészetének az egyetlen emléke. Egyedülálló a nyugati torony nyolcszögletes alaprajzi megoldása, amelynek megfelelője csak a XIX. század elején lebontott debreceni Szent András-templomban volt található. A híres Debreceni család által alapított Szent András-templom mintája lehetett a csengeri templomnak. Bár az 1322-es oklevél faépületre adott engedélyt, valamilyen általunk ismeretlen okból mégis egy nagyszabású templom épült fel.

A jelentős méretű, kelet-nyugat irányban tájolt templom megőrizte középkori formáját. A téglalap alakú hajót és a hosszított alaprajzú szentélyt félköríves diadalív választja el egymástól. A szentélyben dongaboltozat, a hajóban nagyon szép festett, kazettás deszkamennyezet van. A templomhoz egy hatalmas méretű, hatszögű, hatszintes templomtorony csatlakozik, amely eredeti állapotában áll ma is. Csenger egykori plébániatemplomának kifejezetten speciális megoldása, a nyugati tornyának alapformája. Csengerben a földtől kezdődően nyolcszögű alaprajza van a toronynak. Ilyen, vagy ehhez nagyon hasonló tornyok szép számmal fordulnak elő a környékén (ld. a vámosoroszi, a mátészalkai, vagy a nyírmeggyesi református templom). A középkori Magyar Királyság más területéről e megoldás egyáltalán nem ismert, ezért mondhatjuk, hogy ez az építészeti megoldás a történeti Szatmár egyik művészettörténeti sajátossága.

Figyelemre méltó, hogy a templomot vakolat nélküli, vörös és fekete színű égetett téglákból építették, hasonló mintázattal, mint a közeli szamostatárfalvi, csegöldi vagy a kissé távolabbi baktalórántházi templomot. A Kárpát-medencében a 13. századtól kezdve ismertek téglából készített templomok, elsősorban az Alföldről. Fennmaradt példáik majdnem kizárólag a tájegység északkeleti részén, a török által kevésbé pusztított szabolcs-szatmár-beregi régióban láthatók (pl. Szamostatárfalva, Gyügye, Nagyszekeres, Túrricse). A tisztán téglából épültek közül a csengeri egykori plébánia-, ma református templom - emelkedik ki. Nemcsak méreténél fogva, hanem amiatt is, mert olyan díszítési módot alkalmaztak az építésénél, amely a téglatemplomokra Európa-szerte a legtipikusabb volt.

Országos és egyben Európa hírű a templom hajójában lévő festett kazettás deszkamennyezet, melyet 1745-ben készítettek. A rajtalévő virágminták a magyarság legkorábbi időszakaira utalnak. A famennyezet 9 x 14 teljes kazettából, és egy fél kazettasorból áll. A Felső-Tisza-vidék legrégebbi ilyen típusú emléke, 1745-ből. Kazettái még négyzet alakúak, és festett motívumai is őrzik a reneszánsz hagyományokat.

A jelenlegi szószék majdnem pontosan a középkori helyére került. Falazott mellvédjét vakolatból készített geometrikus betétek díszítik. A szószékkorona jóval egyszerűbb és alacsonyabb, mint a környékbeli templomok barokk emlékei. (Nem is nevezhető emiatt koronának, inkább hangvető.) 1840-ben készült, klasszicista stílusban. Mennyezetén, a prédikátor feje fölött a Szentlélek galambja lebeg. A karzat a padokkal egyszerre készült, a 18. században. Érdemes felmenni a karzatra, és megcsodálni a több mint 200 éves, tölgyfa lócákat.