Esterházy kastély
Hely
A magyar kastélyok sorában a legjelentősebbek közé tartozik a csákvári Esterházy-kastély. Architektúrája, komplexitása és nagysága miatt különleges helyet foglal el a magyar klasszicista kastélyok között.Először gróf Esterházy János a XVIII. század második felében építtetett Csákváron kastélyt barokk stílusban Fellner Jakab és Gött Antal tervei alapján, az Esterházy hercegek tíz évvel korábban befejezett fertődi kastélya mintájára. A barokk épület a jelenlegi főszárnyból, a jelenlegi balszárnyból (mely korábban urasági ház volt) és egy különálló, mára már nem létező színházépületből állt. A kastély főbejárata a mostani kerti bejárat volt. 1800-ban a csákvári uradalmat és a hozzá tartozó kastélyt gróf Esterházy Miklós örökölte, aki a francia születésű Roisin Franciska márkinőt vette feleségül.Ettől kezdve az épület átalakítása klasszicista stílusban történt Le Fébre tervei alapján. A XIX. század elején több egymást követő földrengés volt, az utolsó 1814-ben gyakorlatilag romhalmazzá változtatta a kastélyt.Teljes, egységes stílusban történő újjáépítése 1816 végén indult meg Charles Moreau tervei alapján és 1824-re fejeződött be. A munkálatok irányítója Engel Ferenc volt. Az épület ekkor egészült ki a jelenlegi jobbszárnnyal, a jobb oldali mellékszárnyban épült kápolnával, illetve a már meglevő impozáns istállót a főszárnnyal összekötő színházépülettel.A kastélyt - kisebb nagyobb belső változtatásokkal - 1944-ig használta az Esterházy család. A II. világháborúban és utána Csákvár sem kerülhette el a magyar kastélysorsot; 1944-ben súlyosan megrongálódott, berendezéseit széthordták. Az 50-es évek végén külsejét eredeti állapotában állították helyre, de belsejét gyökeresen átalakították.A felújítási munkákat Rados Jenő irányította.A felújított épületben tüdőgyógyintézetet hoztak létre.Az épület és a park 1960 óta áll műemlékvédelmi védettség alatt.A kastélyban jelenleg 280 ágyas kórház működik tüdőgyógyászati, belgyógyászati, rheumatológiai és rehabilitációs osztályokkal. A park a nyári időszakban látogatható, az épület kívülről megcsodálható. A kiegészítő információkat beküldte: Balogh Gabriella
További célpontok a közelbenTovábbi ajánlatok »
|
Csákvár
|
Csákvár
|
|
Csákvár
|
Csákvár
|
|
Csákvár
|
Csákvár
|
|
Csákvár
|
Csákvár
|
|
Csákvár
|
Csákvár
|
|
Csákvár
|
Csákvár
|
|
Csákvár
|
Csákvár
|
|
Csákvár
0.40 km
|
Csákvár
2.30 km
|
|
Gánt
6.05 km
|
Vértesboglár
6.07 km
|
|
Vértesboglár
6.20 km
|
Vértesboglár
6.20 km
|

























