Budapest látnivalói

Bélyegmúzeum

Cím Budapest VII. kerület, Hársfa utca 47. 47.502331 N, 19.068853 E
A Bélyegmúzeum 1930-ban alakult meg, 1939-ben költözött jelenlegi helyére, az Erzsébetvárosban akkor elkészült Rimanóczy Gyula tervezte postaépületbe.
A gyűjtemény a mai napig folyamatosan gyarapodik a Magyar Posta Zrt. által átadott filatéliai anyagokkal, valamint az Egyetemes Postaegyesület küldeményei, gyűjtői adományok és hagyatékok révén.

Az összes itt őrzött műtárgyak száma eléri a 13 millió darabot, a bélyegek mellett bélyegvázlatokat, bélyeg-nyomóeszközöket, alkalmi bélyegzőket, okiratokat, hazai és nemzetközi kiállításokon nyert díjakat is őriz a múzeum. Változatos témájú időszakos kiállításokat is láthatnak vendégeink.

A kiállítási helyiség egyetlen impozáns terem, mely látszatra egy hatalmas könyvtár hangulatát idézi. A bélyegeket falba süllyesztett fémkeretes üveglapok között, hőtől, fénytől, párától védetten mutatjuk be. A kiállítóteremben 3200 kihúzható keretben “Világegyetem – bélyegtörténelem„ című állandó kiállításban közel 500 ezer művészi kivitelezésű bélyeg található. Az állandó világkiállítás legnagyobb és egyben teljes gyűjteményét a magyar bélyegek képezik, de találkozhatunk itt olyan külföldi bélyegritkaságokkal is, melyekkel sok esetben a kibocsájtó ország sem rendelkezik, közgyűjteményben csak itt található meg.

A bélyeg sajátos tulajdonsága – amellett, hogy művészeti alkotás, kisgrafika -, hogy „egy ország névjegye”. Bemutatja a kibocsátó ország művészetét, történelmét, természeti és kulturális adottságait.

A bélyegek segítségével szinte bármilyen téma bemutatható tárlatvezetéssel, ismeretterjesztő előadásokkal és egyéb tematikus rendezvényekkel. A gyermekcsoporttal hozzánk érkezők számos előre kidolgozott bélyegmúzeumi óra és múzeumpedagógiai foglalkozás (levélírás nád tollal, filatéliai vetélkedő, bélyegtervezés különböző kreatív eszközökkel, Mesekuckó) közül is választhatnak.

Az aktuális programokról, időszaki kiállításokról a múzeum honlapján találhatók információk.
Bélyegmúzeum, Budapest Bélyegmúzeum, Budapest Bélyegmúzeum, Budapest Bélyegmúzeum, Budapest