Bozsok látnivalói

Szent Anna plébánia templom

Cím Bozsok Rákóczi u. 22. 47.325870 N, 16.491786 E
Kapcsolat Nincs megadva elérhetőség
Középkori eredetű épület. 1630-ban Sennyei István püspök szentelte fel. 1743-ban renoválták, majd 1772-ben bővítették. Ettől kezdve egyhajós. Szentélye a hajónál keskenyebb, egyenes záródású. Tornya a hajó északi oldalán áll, aránya alapján középkori. A hajó torony mögötti része mind a déli, mind az északi oldalon egy a mai periódusnál korábbi korból való. A jelenlegi lizéniák mellett a belső szentély felőli oldalon a hajófalban határozott falvégek vannak eredeti középkori vakolattöredékekkel. A templom falán előkerült egy valamikori napóra is. A templom kertjét erődszerű kerítés veszi körül. A templomkertben a millennium tiszteletére állított emléktábla, valamint egy feszület található.

1972-ben padozatcserét végeztek, és ekkor festették a ma is látható képkompozíciókat a mennyezetre. 1990-ben külső, az azt követő években belső renoválást hajtottak végre a templomon. 2000. augusztus 26-án, a község millenniumi napján, millenniumi emlékművet avattak fel és szenteltettek meg a templomkertben a bozsoki polgárok.

2000 decemberében az Egyházközség és az Önkormányzat összefogásával külső megvilágítást kapott a templom. A templomhoz kapcsolódik a falu legjelesebb ünnepe, a védőszent, Szent Anna ünnepén (július 26.) évről-évre megtartott búcsú.

Szentmiséket vasárnapokon és ünnepnapokon ajánl fel itt a plébános. A templom takarítását a bozsoki asszonyok és lányok végzik szombatonként.
A templom kerítése közvetlenül a patak mellett található, ahonnan a patak túloldalán lévő szintén műemlék jellegű középkori torony látható.
Szent Anna plébánia templom, Bozsok