Bicske látnivalói

Római katolikus templom

Cím Bicske Hősök tere 1. 47.490882 N, 18.636857 E
Kapcsolat Telefon: 22/350-751 Web: www.bicskeiplebania.hu
A település közepén, az egymást derékszögben metsző két főútvonal találkozásánál, egyhajós, keletelt, homlokzati tornyos barokk templom, keskenyebb, egyeneszáródású szentéllyel. Egyszerű homlokzatán 2 üres szoborfülke, tornyán négyablakos újabb sisak. A torony alatti részen, a bejárat felett 1880 körül épült orgonakarzat. A RIEGER orgonát, mely kétasztalos, illetve pedálos kialakítású Schiffler Antal, bicskei főkántor építtette. Magát a karzatot két darab, GANZ által gyártott öntöttvas oszlop tartja. Kétszakaszos csehboltozattal fedett falpilléres hajó, egy boltszakasszal fedett szentély, mellette kétoldalt szimmetrikusan elhelyezkedő sekrestye, és az oratórium, fiókos barokk teknő-, illetve kolostorboltozattal. A D-i oldalon található a régebben nyitott, később (1940 körül) ajtóval és teljes fallal lezárt gyóntatófolyosó.

Főoltárkép: Szentháromság a Megváltás allegóriájával a XVIII. sz. második feléből. Mellékoltárok és mellékoltárképek: Szent József, és Szent János. A szószék barokk fafaragás, oldalán a Magvető és a négy evangelista, tetején Mózes az égő csipkebokorral.

A Lourdes-i barlang, és a fájdalmas oltár a karzat alatt, illetve előtt található, a templom É-i oldalán. A keresztelőkút vörösmárvány, a „keresztelőkápolna” a bejárattól É-ra található, freskója: Jézus bemutatása a templomban.

A három boltív freskói: Jézus megkeresztelkedése a Jordán folyóban, a Hegyi beszéd, illetve Szűz Mária, a világ királynője. Az utolsó freskó érdekessége, hogy a festőművész a bicskei templomot is ráfestette a képre. A templom belső festése 1964-ben történt, az elektromos hálózat, és a hangtechnikai berendezések felújítása 2004-ben készült el.
Római katolikus templom, Bicske