Berekfürdő látnivalói

Berekfürdői Termál- és Strandfürdő

Cím Berekfürdő Berek tér 11. 47.387247 N, 20.841145 E
1927-ben, Karcag város vezetése bízta meg Dr. Pávai-Vajna Ferencet, aki korának legnagyobb hazai geológusa volt, hogy „fúrjon nálunk csodaforrást”. A tudós, a mai Berekfürdő területén jelölte ki a kútfúrások helyét. A következő évben feltört az 56°C-os „Nagykunság aranya”, mely az ország egyik legjobb minőségű gyógyhatású vize lett. Itt, a pusztában ekkor még tanyavilág volt, de hamarosan megjelentek az első fürdőzők, akik akkor még gyalogosan, lovas szekérrel vagy vonattal érkeztek, és mind megtapasztalták a gyógyvíz jótékony hatását. 1929-ben megépült az első, „fakosár” medence, majd a következő évben a ma is működő betonmedence, amit hagyományosan „tojásnak”, vagy „oválnak” hívunk. Az egyre több vendéget vonzó fürdőben, az 1960-as években valósult meg a régi gyermek-és ikermedence, valamint az 50 méteres uszoda is.

Fürdőnk életében jelentős változást jelentett, hogy 1974-ben megtörtént a gyógyvízzé minősítés. Megépült egy fedett medencetér, és lehetőség nyílt a gyógyászati kezelések bevezetésére.

A közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően megújult az ikermedence, és felépült egy gyönyörű gyermekmedence. 2015 májusától, immár egy impozáns ifjúsági medencével, majd az év augusztusa óta egy korszerűen újjáépített fedett fürdővel gazdagodva tudjuk fogadni a kedves vendégeket. Említést érdemel még a szálláshelyet keresők körében rendkívül népszerű, vendégházakkal, és lakókocsis beállókkal rendelkező Kempingünk, amit az eltelt évek alatt, a fürdővel párhuzamosan bővítettünk, és tettük egyre komfortosabbá.
Berekfürdői Termál- és Strandfürdő, Berekfürdő Berekfürdői Termál- és Strandfürdő, Berekfürdő Berekfürdői Termál- és Strandfürdő, Berekfürdő