Balatonfüred látnivalói

Sétahajó

Cím Balatonfüred Hajóállomás 46.951896 N, 17.895027 E
A sétahajózás keretében hajóink szinte valamennyi kikötőből indulnak, és páratlan élményt nyújtó hajózást követően térnek vissza a kiinduló hajóállomásra. A sétahajózás során utasaink megcsodálhatják a Balatont és a part menti látnivalókat egyaránt. Igény esetén, csoportok számára a meghirdetett időpontokon kívül is biztosítjuk sétahajózási szolgáltatásunkat!

Idei évi újdonságként hajóinkon tájékoztató plakátokat helyeztünk el a hajók bemutatásáról. A plakátokon szereplő ún. QR kód mobiltelefonnal történő beolvasásával az utasok akár útközben, akár a későbbiekben is meghallgathatják a hajók történetét. A hajókról szóló érdekességek mellett a balatoni településekről és azok látnivalóiról is késztítettünk tájékoztatókat.

A Balaton északi partjának fővárosa méltán kedvelt kirándulási célpont minden korosztály számára, ahol színvonalas parti létesítmények várják a hajósókat. 10 db gyakorlatilag minden hajótípus számára megfelelő méretű hely várja az erre túrázókat. A kikötő körzetében az északi-, északnyugati szelek a leggyakoribbak és a legerősebbek még a part takarásában is. A kikötő adottságaiból adódóan azonban mindig van egy, a széllel ellentétes csendes oldal. A balatonfüredi kikötőbe vitorlázóknak a legszembetűnőbb tájékozódási pont az állomásépület felett, annak irányában lévő Tamás-hegy, a kikötőmólótól keletre a szívkórház kéménye, valamint Siófok felől érkezve a Meleg-hegy oldalába épített Fehér templom.
Sétahajó, Balatonfüred