Csodabogyós barlang
Hely
Balatonederics közelében, a Keszthelyi-hegység keleti peremén nyílik a fokozottan védett Csodabogyós-barlang, amely Magyarország tizedik, a Dunántúl hatodik leghosszabb barlangja.
A 393 méteres tengerszint feletti magasságban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területén nyíló barlang a bejárat mellett is látható szúrós csodabogyó nevű örökzöld cserjéről kapta nevét, amelynek itt találjuk északi elterjedési határát.
A barlang jelenleg ismert járatainak hossza összesen 5200 m, mélysége -121 m, melynek csak töredékét érintik a barlangtúrák.
Járatai elsősorban tektonikus mozgások során jöttek létre, így túlnyomórészt hasadékfolyosók, termek és aknák jellemzik. Egyes – az itt ismertetett túrák által is érintett – szakaszokon (Függőkert, Meseország stb.) dunántúli viszonylatban igen sok és változatos képződményt (cseppkövek stb.) találunk.
Óriási, látványos hasadékai mintegy természetes geológiai szelvényként mutatják be a barlangot magába foglaló felső-triász Edericsi Mészkő Formáció rétegeit.
Méreteiből, látványos formakincséből és viszonylag könnyen járható jellegéből adódóan kiválóan alkalmas a „tanbarlang” szerepre, azaz a barlangjárás, barlangkutatás technikájának, gyakorlatának elsajátítására, valamint a tektonikus folyamatok és a különböző képződmények bemutatására.
A Balatonederics határában, erdő szélén álló bázis épület megközelítése egyszerű és több irányból lehetséges,a személygépkocsikkal érkezők a 71-es főútról (az Agip benzinkút közelében murvás útra) letérve egészen a bázis épületéig el tudnak menni, ahol parkolóhelyekkel is várjuk vendégeinket;
A busszal érkező csoportok a 71-es főút mellett működő Afrika Múzeum parkolójától indulva gyalog közelítik meg a bázist.
Barlangi kalandtúrákat egész évben, naponta indítunk.
• alap túrák indulási időpontjai: 8:00, 10:00, 12:00, 14:00 és 16:00;
• extrém túrák indulási időpontjai: 8:00, 12:00 és 16:00
Látogatók érkezése a bázisra: a túra indulása előtt fél órával
A barlang nincs kivilágítva, de a túra idejére biztosítanak fejlámpát, amely nem csupán a tájékozódáshoz, de a nagyobb termek és gyönyörű barlangi képződmények megtekintéséhez is elegendő fényt biztosít.
A Csodabogyós-barlangban évszaktól függetlenül +9,5 Celsius fok a hőmérséklet, a relatív páratartalom 100%. Barlangi árvíz, nyílt vízfelületek kialakulása teljes mértékben kizárt, de vízcsepegés, nedves ill. sáros szakaszok előfordulnak a túraútvonalon.
A barlangot nem lehet gépjárművel megközelíteni: a „kaland” részét képezi az a kb. 40 perces séta is, amit a Balaton-felvidéki Nemzeti Park gyönyörű erdejében tesz meg a látogató a bázistól a barlang bejáratáig.
Utcai ruházatban a barlangot nem lehet látogatni, de a helyszínen biztosítanak – a védősisak és a nagy fényerejű fejlámpa mellett – barlangász-overallt is.
A veszélyes szakaszokon a látogatók biztonságát szolgáló eszközöket (létrák, kapaszkodókötelek, lépőcsavarok stb.) építettek be.
A túra teljes időtartama alatt szakképzett és tapasztalt barlangi túravezetők segítik a csoportot.
Az alaptúra hossza kb. 400 méter, időtartama 1,5–2 óra.
A túra résztvevői a bejárat – Poroltó – Váróterem – Satu-terem – Elosztó – Rövidítő-átjáró – Óriás-terem – Meseország – Szülőlyuk – Ötös-terem – Függőkert, majd ugyanarra vissza útvonalat járják be. A túra könnyebb, állva járható szakaszokat és néhány négykézláb közlekedhető szakaszt tartalmaz. Egyetlen helyen szűkül be annyira, hogy csak átbújva lehet tovább haladni. A túra három helyen halad létrán lefelé. A legnagyobb mélység, ahová létrán mászhat le a túrázó 7 m.
Az extrém túra hossza kb. 900 méter, időtartama 3,5–4 óra.
A túra résztvevői ebben az esetben a bejárattól az Elosztóig azonos úton haladnak az alaptúrával, de innen az útvonal a Sípályameredek lejtőjén folytatódik tovább. A Sípálya után éri el az Eiffel-tornyot, ebből nyílik az Acheron-folyosó, melyben kezdetben meredeken felfelé kell mászni, később egy mély hasadék felett kell lépő-csavarokon lépkedve áthaladni.
E veszélyes szakasz után hason, illetve négykézláb halad tovább csúszva a Vetődéses-terem tetejéig. A széles és mély hasadékban történő közlekedés maximális odafigyelést igényel a túrázóktól.
Az extrém túrán csak 18 éven felüliek vehetnek részt!
További célpontok a közelbenTovábbi ajánlatok »
|
Balatonederics
1.93 km
|
Szigliget
2.03 km
|
|
Szigliget
2.03 km
|
Szigliget
2.03 km
|
|
Szigliget
2.03 km
|
Szigliget
2.03 km
|
|
Szigliget
2.03 km
|
Szigliget
2.03 km
|
|
Szigliget
2.09 km
|
Szigliget
2.10 km
|
|
Szigliget
2.17 km
|
Szigliget
2.30 km
|
|
Balatonederics
3.22 km
|
Nemesvita
3.68 km
|
|
Nemesvita
3.69 km
|
Hegymagas
3.89 km
|
|
Hegymagas
3.89 km
|
Hegymagas
3.89 km
|
|
Hegymagas
3.89 km
|
Raposka
5.02 km
|


























